Hiába próbálkozom, nem tudom elérni, hogy kiadják az írásaimat. Rengeteg kiadónál jártam már, de mindig kifogásolták műveim. Volt, ahol túl rövidnek, volt ahol túl lelkisnek, túl unalmasnak találták. Ismertem a sémát amit követnem kellett volna, de itt kimerült a dolog. Írásaim másról szóltak, kevésbé populárisabb dolgokról. Hittem magamban, és most kezdem elveszíteni hitem. Mi marad akkor nekem, semmi, csak az üresség. A lelkemben levő érzések viszik tollam hegyét, ami szinte természetesen önmagamról szól. Tehetek bármit, nem tudok megváltozni, és amit adni tudok, úgy tűnik nem kell senkinek. Bukott író vagyok csupán, aki önmagát siratja. Érzéseimbe és gondolataimba fulladok. Nagyon fáj, de lemondok az írásról. Muszáj hallgatásba burkolóznom, mert ezt osztották ki szerepül.
Most, hogy nem lehetek az aki szeretnék, szeretném emberi bőrömet levedleni, és valami örök gúnyába bújni. Szeretnék mindörökké élni, létezni. Próbáltam alkotásaim által halhatatlanná válni, de ez nem sikerült. Elfáradtam. Az idő lassan lecsukja szemem, és elmúlok, mint egy homokba rajzolódott nyom.
Lennék minden évben megújuló fűmag, amit, bár télen hótakaró fed, minden tavasszal új életet kezd. Lennék fényes csillag, ami lehet, hogy már fizikailag rég elmúlt, ragyogása, még nagyon sokáig feltűnik éjszakánként. Lennék kemény föld, kinek ugyan sok fájdalmat okoztak már, de a végsőkig ellenáll. Lennék bármi, ami örökebb, mint az ember.
Mimi
Kommentek