Képzeld el, hogy egy sötét, idegen városban élsz húsz éve.
A keleti részen van néhány lehangoló lakás,
az egyik a tiéd. A fordulóban hallod, amint
idegen kiejtésed visszhangzik a lépcsõházban. A saját
nyelveden gondolkodsz, de az övéken beszélsz.
A keleti részen van néhány lehangoló lakás,
az egyik a tiéd. A fordulóban hallod, amint
idegen kiejtésed visszhangzik a lépcsõházban. A saját
nyelveden gondolkodsz, de az övéken beszélsz.
Azután írsz haza. A hang a fejedben
helyi tájszólással olvassa a levelet; mögötte
édesanyád hangja, ahogy énekel neked,
mint régen, és most nem tudod
mitõl nedves a szemed, és mi ennek a neve.
helyi tájszólással olvassa a levelet; mögötte
édesanyád hangja, ahogy énekel neked,
mint régen, és most nem tudod
mitõl nedves a szemed, és mi ennek a neve.
Busszal jársz. Dolgozol. Alszol. Képzeld, hogy egy éjjel
egy neked szánt nevet látsz piros festékkel
a téglafalra fújva. Egy gyûlölt nevet. Vörös, mint a vér.
Az utcán havazik, s a neonfényben,
a hely mintha darabokra hullana a szemed elõtt.
egy neked szánt nevet látsz piros festékkel
a téglafalra fújva. Egy gyûlölt nevet. Vörös, mint a vér.
Az utcán havazik, s a neonfényben,
a hely mintha darabokra hullana a szemed elõtt.
A fûszeresnél, újra meg újra, a pénz
a tenyeredben nem beszél helyetted. Hebegve,
mivel nem otthon vagy, a gyümölcsre mutatsz. Képzeld el,
hogy egyikõtök azt mondja: Én nem tudok, az emberek mit gondolni.
Mintha folyton csak álmodozni. Képzeld csak el.
a tenyeredben nem beszél helyetted. Hebegve,
mivel nem otthon vagy, a gyümölcsre mutatsz. Képzeld el,
hogy egyikõtök azt mondja: Én nem tudok, az emberek mit gondolni.
Mintha folyton csak álmodozni. Képzeld csak el.
Carol Ann Duffy
Kommentek