Fura és főleg szokatlan tőlem, hogy akár pár kilométeres utat is anyázás és dudálás nélkül tegyek meg. Az még szokatlanabb, hogy a város legforgalmasabb részein oda-vissza áthaladva ezt egyszer sem teszem. És nem gyűröm le a dühömet, hatalmas erővel, nem mantrázok vezetés közben hogy "szeretem az embereket, mindenki a barátom". Egyszerűen csak nem. Azt mondják az embernek 7 év alatt minden sejtje lecserélődik, vagyis 7 évente új emberek leszünk. Ezt egyre erősebben kezdem érezni magamon.
És nem tudom, hogy egész nap kedves emberekkel találkoztam-e, vagy tényleg van abba valami, hogy ha mosolyogsz, visszamosolyognak. Talán ez még az én megnyerőnek nem mondható fizimiskámmal is kivitelezhető.
A nap a bankkal kezdődött, ahol az ügyintéző csaj már messziről mosolygott ránk, igaz picit összetörte az önbizalmam miután SD-t végigmérve így szólt hozzá:
- Ugye egyedül jössz le velem az alaksorba.
De üsse kavics, ettől még vidám az ember, a második hely sem olyan rossz, még akkor sem ha ketten indulnak a rajtvonaltól.
A Ramiban szintén kedvesen beszéltük át a lányokkal hogy ugyan mire is van még szükségünk. Ráadásul jöttek is a poénra abszolút alkalmas szituk. Egy éppen akkor betoppanó kolléganőjük vélhetőleg még a tegnap éjszaka hatása alatt, nagyjából azt se tudta hol van. Totál szét volt esve, viszont pörgött ezerrel, egyszerre mindent akart csinálni.
- Kinek segítsek? Mit csináljak?
- Ülj le, hiszen még csak most jöttél, pihizz nyugodtan. – ajánlották neki a többiek.
- De én szívesen... de tényleg...
- Ok, nyugodj le, ülj le szépen. - próbálták a törékeny tárgyakat eltávolítani az útjából
- Cukkinit kér valaki?
A minket kiszolgáló csaj nem volt a toppon feltehetően kezdő volt még.
- Ö... bocs, csak a gép... ö... mindjárt... izé... mit is?
Mosolyogtunk, nem baj ráérünk, csak nyugodtan. Végül mégis csak segítséget kért a kolléganőtől, aki segített is, szintén mosolyogva.
Az i-re a pontot az erzsébeti mekiben tették fel. A kedvesen mosolygós udvarias kiszolgálás nem szokatlan egy mekiben. Így elsőre mi sem vettünk észre semmit. Kedvesen csevegtünk a minket kiszolgáló csajjal, tekintve, hogy hirtelen fogalmunk sem volt, mit is szeretnénk enni. De ezt viszonylag hamar megoldottuk, még SD-nek is könnyen ment, pedig vegetáriánus, és hát egy mekibe...Ezt igazolni látszott az is, hogy az ő krumplijára várni kellet, kaptunk egy szép aranyozott 6-os számot, és egy ígéretet hamarosan kihozzák.
- Merre fogtok ülni? Itt a közelben? - no ezt is ritkán kérdezik meg, pedig ezzel maguknak tennének jót. Nem járnák be a fél éttermet, mire megtalálják a delikvenst.
Ki is hozta, majd megállat az asztalnál.
- Hogy ízlik ez az új zöld szósz?
Ezt a kérdést hozzám intézte. Ezzel kicsit helyre is billent a banki eset miatt megcsorbult önbizalmam. Majd egy pármondatos kis beszélgetés vette kezdetét. Majd mosolyogva további jó étvágyat kívánt és elment. No ez amit viszont még nem tapasztaltam soha mekibe.
Aztán úgy döntöttünk nem élet az élet desszert nélkül. Még egy kör ekkor már tudatosan hozzá mentünk. Régi ismerősként üdvözölt minket. Természetesen most sem volt fogalmunk róla mit szeretnénk. Édeset az tutit. Álompite lett biztosított minket arról, hogy jó választás volt az almás, tekintve, hogy nincs is másféle pitéjük.
Mielőtt kimentünk volna, SD még odament hozzá, és megköszönte a kedvességét. No ezt meg belőle nem néztem volna ki. Úgy látszik igazi úriember is tudd ám lenni.
Kommentek