Tényleg nem értem az emberektek. Szabályosan megyek az egyenes sávban amikor balról a becsatlakozó sávból egy mercis furgon lazán letol. Két alternatíva: padlófék, aminél sanszos hogy a mögöttem lévő utolér, vagy kormány balra, és akkor tuti frontális ütközés a velem szembejövővel. Ösztönösen padlófék, a kár is kisebb így, gondoltam. Szerencsémre a mögöttem lévő is hamar kapcsolt. A Méta utcán tovább haladva újdonsült barátom lekanyarodott, úgy éreztem a minimum ami kijár neki, egy baráti üdvözlés. Meg is történt, ball kezem középső ujját feltartva jeleztem, hogy mennyire szimpatikus volt előbbi cselekedete.
Részemről ezzel pontot is tettem az ügyre. Mint később kiderült, ő nem. Kb. négy-öt km után a nagy forgalomból kilépve egy csendes mellékutcába hajtva, azt látom a tükörbe nézve, hogy mögöttem az említett merci. Majd padlógázzal kielőzz, és csikorgó fékekkel megáll előttem keresztben az úton. A sofőr kiugrott, és elindult felém. Mivel azt tanultam, hogy a kocsiban ülve a legkiszolgáltatottabb az ember egy esetleges pofonnal szemben, ezért én is kiszálltam.
- Mi volt ez a sportos beintés? – érdeklődött, emelt hangom.
Nem éppen magasröptű beszélgetés vette kezdetét irodalminak semmiképpen sem nevezhető stílusban. Amiben én kifejtettem, hogy az, hogy leszorít az útról, távolról sem áll arányban azzal, hogy én beintettem neki, ráadásul, amit most tesz az meg végképp nem szép dolog.
Nézet, nézet egy darabig aztán:
- Na jó. Na jó. Majd még...- mondat kíséretében viaszült az autóba és elhajtott.
Én pedig nem értettem az egészet? Milyen szándékkal jött utánam? Hiszen amikor én beintettem neki, egyértelműen lefordult az útról, tehát a 4-5 km-t az én követésem miatt tette meg. De miért, könyörgöm, miért? Vagy ha egy 60 kilós ember ült volna a kocsiban azt megveri?
Nem értem, de tényleg.
Kommentek