Megnéztük az ARC-ot.
Nem volt nagy durranás, hamar végigszaladtunk a plakátok között. A legjobban talán ez a kép jellemezte találóan a színvonalat:
A plakátok fotózását is hamar meguntam (és az aksi is lemerült), azt a párat ami készült megnézhetitek a galériában. Miután végignéztük, elindultunk a jól hallható hangos gumicsikorgás irányában. A a városligeti tó helyén kialakított pályán néhány tuningautó tette köreit. A szemfüles rendezők próbálták minden eszközzel eltakarni a látványt a nem fizető vendégek elől... nem sikerült nekik. A fizetős részen néhány szervező lézenget. A "produkciót" mindenki kívülről szemlélte. Hozzáteszem, szerintem rém unalmas volt. 3-4 autó tette monoton köreit, a legnagyobb kunszt az volt, hogy csikorgatták a gumikat. Hurrá! Ilyet napközben bármely forgalmas kereszteződésben hallani. Picit vártunk, hátha lesz ütközés, vagy bármi, de nem. Aztán elindultunk határozottan, majd egyikünk kimondta a kérdést, ami lassan mindhármunkban megfogalmazódott. Hova is megyünk tulajdonképpen?
No, ezen jól elgondolkoztunk, aminek eredménye az egyhelyben való toporgás lett. Annyira elbizonytalanodtunk, hogy még a kürtöskalácsosig sem jutottunk el.
Szép lassan elkezdtek gyülekezni a 3 órára beharangozott tüntetők, szerényen pakolták ki 6 milliós kocsijukból, tábláikat. Majd észrevettük a játszásiból a haver nyakát kicsavaró rendőröket is, és úgy döntöttük nem várjuk meg a 3 órát...
A DunaPlazai kajálás után, ex karate mesterünktől (azaz Atinak még aktív) megtudtuk, hogy Gabi el Shrekkesedet. Ez mélyen megérintette a lelkét, mert többször minden átmenet nélkül megemlítette. Majd a Lurdy csendes kis kávézójában kötöttünk ki, ahol olyan dolgokat tudtunk meg, hogy a "kérek két kávét, de úgy hogy egybeöntve" rendelést leadhattuk volna úgyis, hogy: duplakávé. Milyen praktikus. Az igen dekoratív pincérnő poénjaira nem reagálva "jófej srácok" titulust, szemmel láthatóan hamar felváltotta a "kellemetlen vendégek" címke. Mindegy, mi jól eloltunk...
Majd hogy adjunk a kultúrának is, bementünk az Alexandrába. A rossznyelvek szerint én csak azért vettem könyvet, hogy jól nézzen ki a könyvespolcon. Nem tudom, miért kell könnyelműen következtetéseket levonni abból, hogy nem tudtam megmondani olyan apróságokat, mint azt hogy ki írta, és mi a címe.
Kommentek