Ott volt a helyünk! :) Igazából, nem volt elképzelésem róla, hogy ebben a témában mit lehet kiállítani. Illetve volt némi gyanúm, hogy néhány gép lesz kitéve amin meglehet majd nézni bizonyos oldalakat. Ez részben beigazolódott. Sőt. Először azt hittük, hogy ezért fizettük be a belépőket:
De hál' istennek nem.
Néhány TFT monitor, és nagyméretű plakát is adta az információt, amiben volt néhány érdekes is.
A szívem csücske mégis a régi gépek voltak.
Az első amin tanulni kezdtem, még az általánosban:
A magyar csoda! Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mién volt :)
Ilyen volt az első saját gépem (szintén magyar termék :)):
És még sokan mások:
Ha már ott voltunk megnéztük a csodák palotáját is. Feltűnt, hogy a a velünk egykorú felnőttek csak kísérőként vannak jelen, az átlag korosztály úgy 12 év lehetett... De nem baj, nem zavart minket... :)
Ugyanaz a szoba egészen másképpen néz ki, ha más fénnyel világítjuk meg:
Ilyen a hőképem (mindig is forrófejű voltam...):
Ilyen ha sietek. :) Csak elmosódott csík látható:
És még mázlink is volt, mert pont sikerült elcsípnünk egy előadást az Öveges terembe, ahol megnézhettünk néhány jópofa, és érdekes kísérletet:
Kicsit csalódottak voltunk, mert nem ömlött a gyerek fejére a víz. Mellesleg, láttam és elmagyarázták, hogy miért nem, de akkor sem hittem el, hogy a vízzel teli lufi nem pukkad ki ha gyufát tartanak alá:
Megnéztük még amit lehetett...
Összességében jól elvoltunk:
Kommentek