Persze nem az előadást elkészültét fogom, leírni, hanem hogy MI hogyan készültünk (ki)...
Gabi szerint hülyeség, és felesleges dolog 6-kor Erzsébeten találkozni, mikor 8-kor kezdődik. Atival úgy gondoltuk, jó ötlet, mert ismerve a pesti forgalmat, nem fogunk egy óra alatt odaérni. Nekünk volt igazunk! Negyedóra alatt értünk oda. Ámde!
Mekinél találkoztunk Atival. Beültünk kocsijába, hogy egy kocsival menjünk. Kb. 50 méter után eszembe jutott, hogy a fényképezőm, és a Gabi routerje a kocsimba maradt. Mondom: 50 méterre. Erzsébet városközpontját megkerülve vissza is értünk a kocsinkhoz. Aztán mint már mondtam, 15 perc alatt végig is értünk a Hungárián. Ha valaki azt hiszi, hogy másfél órát unatkozva töltöttünk el az nagyot téved!!
Már a parkolás is érdekes volt. Ati végig ment a parkoló soron, az általunk ajánlott üres helyről tudomást sem véve. Kiderült, hogy ez hiba volt, mert az volt az egyetlen. Gabival kiszálltunk, és gyorsan visszamentünk, hogy foglaljuk a helyet, ha még megvan. Kiabálás, integetés: GYEREEE! Jött. Kiabálás, integetés: CSAK VICCELTÜÜÜNK!
Végül sikerült beparkolni. Induljunk. Merre? Ha hiszitek, ha nem, a stadion hátától nem is olyan egyszerű a stadion bejáratához eljutni. Korlátok, kerítések, lezárások... tiszta kordon útvesztő. Ati kiszurta, hogy a metró megálló mellet vagy egy Jegypénztár feliratú építmény, ami kis eséllyel BKV-s jegypénztár, mert elég logikátlan lenne. Szerintünk sportcsarnok jegypénztárnak is logikátlan volt (150 méterre a bejárattól), de neki volt igaza. A 4.000-14.000Ft-os jegyárak közül természetesen a négyezrest választottuk. Gabi felajánlotta, ha összedobjuk a pénzt, tart ő egy szamuráj kard bemutatót. Nem dobtuk. Elindultuk a bejárathoz. Gabinak eszébe jutott, ha van fémdetektor a bejáratnál, neki ezzel lesznek apróbb gondjai. Visszaindultunk hát a kocsihoz, hogy az apróbb gondot kitegyük a kocsiba. Új útvonal tervet dolgoztunk ki, a kerítések között... nem jött össze. Viszont legalább magamhoz tudtam venni a fényképezőgépemet, amit már megint a kocsiban felejtettem (ekkor még jó ötletnek tűnt). A kabátomat pedig betettem a kocsiba, hogy ne kelljen a ruhatárral bajlódni (ekkor még ez is jó ötletnek tűnt). Irány vissza. Ismét új útvonal terv, ezúttal az enyém. Szerintem picit rövidebb volt, de mérget nem veszek rá... :) A bejáratnál. a biztonsági őr, kedvesen mosolyogva mutatott a nyakamban lógó fényképezőgépre:
- Azt nem lehet behozni.
Ismét vissza, hogy betegyük a kocsiba, mivel egyikünkön sem volt kabát, hogy jól ellehessen dugni alá. Új útvonal terv, ez jól sikerült... légvonalban... Hamar a kocsihoz értünk. Azaz párlépésnyire lévő felüljárón voltunk, a gond csak az volt, hogy nem tudtunk lemenni róla, ugyanis egy lakatolt kapuval volt lezárva. Atit leakartuk engedni, hogy kisebb sérülésekkel megúszva, földet érés után leadom neki a gépet, hogy a kocsiba zárja, és a hosszabb úton majd visszasétál. De aztán nem tettük meg. Igazából nem emlékszem miért nem, pedig jó ötlet volt. Ekkor találtunk egy jó helyet a gépnek, beletettük Ati prémgalléros Retro mellénykéje kapucnijába. Ezzel el is indultunk vissza, elméleteket gyártva közben. Pl.: tuti megtalálják nálunk a gépet, és rögtönítélő bíróság által hozott döntés alapján, helyszínen tarkón lőnek. Vagy azt mondja a biztonsági őr:
- Kizárt, hogy ilyen hamar visszaértek a kocsitól...
Esetleg a hátunk mögött összesúgnak a társával:
- Te! Szerinted ezek tényleg voltak olyan balekok, hogy visszamenetek a kocsihoz?
A lényeg, hogy végül bekerültünk, és jó hangulatban élveztük az előadást. :)
Így készült a Chambara...
2007.12.06. 21:33 Petya.
4 komment
Címkék: velem történt
A bejegyzés trackback címe:
https://petya2007.blog.hu/api/trackback/id/tr77254947
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szakos 2007.12.06. 23:59:37
Nem mesélted el, hogy odahívtad egy hülye haverodat is, akinek nem vettetek jegyet, nehogy a kapuban kelljen ácsorogni - a francnak kellett előadás előtt 4 órával elindulni - szóval aki máshova kapott jegyet, de halált megvető bátorsággal, 3 biztosnági őrt legyilkolva és hátul elrejtve odaosont hozzátok... Szegény srác...
Petya. 2007.12.07. 02:41:06
Nem akartam kompromittálni a vezérigazgató urat, hogy a prolikkal jár szórakozni! :D
Gabi 2007.12.07. 07:40:22
Tudod mit utálok benned Petya?Te kajak sznob vagy.Ott az Ákos,vezérigazgató, ott az Ati,cégtulajdonos,itt vagyok én, aki a legrosszabb esetben is laborvezető helyettes.És te ilyen társaságban járkálsz el rázni a rongyot.Szégyeld magad.:-)
Ha másként nézzük, akkor te hétfőn egy számítógépes szakember, egy bróker és egy pénzbefektető társaságában mutatkoztál.Kicsit félek.Egy ilyen brigád már a Microsoftnak is komoly kihívás lenne, ha egyesítenék az erejüket.Igazi kapitalista vagy, még a barátaidat is így válogatod össze.:-)
Ha másként nézzük, akkor te hétfőn egy számítógépes szakember, egy bróker és egy pénzbefektető társaságában mutatkoztál.Kicsit félek.Egy ilyen brigád már a Microsoftnak is komoly kihívás lenne, ha egyesítenék az erejüket.Igazi kapitalista vagy, még a barátaidat is így válogatod össze.:-)
Petya. 2007.12.07. 14:53:15
Látod! Én figyelek arra, hogy milyen körökben mozgok, megválogatom a barátaimat! Rólatok ugyanez nem mondható el, hiszen velem voltatok! :)
Kommentek