No igen, úgy látszik nekem minden hétre jut egy autós affér. Mozi után a mekdrájból kifelé hajtok. Esküszöm szétnéztem mindkét irányba, és arra is megmernék esküdni, hogy nem jött semmi, sem jobbról, sem balról. Így hát elindultam... valamit pedig nagyon elnézhettem, mert jött. Mégpedig balról, és nem is lassan. Tippem sincs, honnan kerülhetett elő. Illetve túl sok alternatíva nincs, mert hosszú egyenes szakasz van azon a helyen, tehát egyértelmű, hogy én voltam a vakegér. Vissza már nem tolathattam, mire hátramenetbe teszem, stb., simán belém csapódik, állva sem maradhattam, ez egyértelmű. Az egyetlen megoldás, tövig nyomtam a gázt, és igyekeztem elkerülni, hogy belém jöjjön... siker. Ezzel vége is lehetne a történetnek, és húzhatnánk egy strigulát a Petya ismét f... volt oldalon. De amint belenéztem a visszapillantó tükörbe, láttam, hogy a másik autós, kanyarodik, jön utánam és villog...
Remek! Gondoltam, semmi kedvem, nem volt egy autós üldözéshez, essünk túl rajta. Index ki, azonnal megálltam. Igazából el sem ítélhettem, totálisan megértettem a felháborodását. Bizonytalanul parkolt be mögém, mintha nem számított volna ilyen reakcióra.
Nem tudhattam mekkora, és milyen vérmérsékletű ember vett üldözőbe, de az nem szerencsés, ha a kocsiba ülve várom, hogy pofán csapjanak. Tehát azonnal kiszálltam a kocsiból. Üldözöm várhatott valamire, mert ő még a kocsiban maradt néhány másodpercet. Aztán kiszállt egy kb. 45 év körüli emberke, aki épp a vállamig ért és vagy 40 kilóval volt könnyebb nálam... Megmondom őszintén nem rá számítottam. És azt is, hogy kissé megkönnyebbültem, hogy nem egy nagydarab baseballütős figura pattant ki, vagy ami még rosszabb: több nagydarab baseballütős figura. Elindultam felé (ő egyhelyben állt), mikor elé értem, határozottan elkezdte:
- Ö... izé... majdnem beléd mentem...
Valóban így történt. Ezért felesleges volt utánam jönnöd,  gondoltam. De mivel tudtam, hogy én vagyok a hibás, nem akartam bunkó lenni:
- Bocsi, nem vettelek észre, nem figyeltem. Ne haragudj.
No ez volt az, amivel már tényleg nem tudott mit kezdeni. Ez volt az utolsó csepp, a (nem erre számítottam pohárban). Emberem csak állt, és nézet. Aztán motyogott valamit a bajsza alatt és toporgott. Oks, ebből sem verekedés nem lesz, sem barátság gondoltam. Megfordultam, valami köszönés félét mondhattam neki, meg azt, hogy tényleg bocs, majd visszaültem a kocsiba és elhajtottam. A tükörből még láttam, ahogy ő is visszaül, megfordul, és megy dolgára. Igazából... mit szeretett volna?