A kelta társadalomról írt történeti feljegyzések egytől egyig beszámolnak a druidákról, azaz egy misztikus, papszerű és tanult elit osztályról, ám létezésükre vonatkozóan semmilyen kézzelfogható régészeti bizonyítékkal nem rendelkeztünk. Egészen mostanáig.
Az essexi Colchesterhez közeli Stanway egyik kőfejtőjében ugyanis a régészek nemrég több sírt is találtak, amelyeket i.sz. 40-60 közé datáltak. A feltárás részletei alapján a szakértők úgy vélik, hogy az egyikbe egy druidát temettek - derül ki a British Archaeology című régészeti szaklapból.
A lap szerkesztője, Mike Pitts régész szerint a jelenlegi druidákkal kapcsolatos ismereteink az írásos forrásokra támaszkodnak: a görög és római klasszikus szövegek egyaránt utalnak a kelta társadalom tanult vezetőire. A legrészletesebb leírásukat Julius Caesar hagyta az utókorra, aki a gall háborúkról írt művében emlékezett meg róluk. Pitts szerint a druidák befolyásos vallási tisztviselők voltak, akik emberáldozatokat végeztek, bíráskodtak a perekben, mentesültek a fegyverviselés és a harc alól és a lélekvándorlást tanították. Más történészek a druidákat a jóslással és a gyógyításokkal kapcsolták össze.
A fával bélelt temetőkamrából a kutatók egy bormelegítőt, az elhamvasztott maradványokat, egy brossokkal díszített köpenyt, gyöngyöket, jósláshoz használatos csontokat, sebészi eszközöket, egy társasjátékot, és sok más hasonló tárgyat emeltek ki.
Az orvosi eszközök között vas- és rézötvözetből készített szikék, egy sebészi fűrész, kampók, tűk és sok más hasonló eszköz található. Pitts szerint a gyűjtemény nagyon hasonlít a korban a Római Birodalom más területeiről előkerült hasonló leletekre. A gondosan megmunkált, szögletes tábla a mellékelt üvegeszközök miatt talán egy "isteni társasjáték" lehetett, amelynek segítségével a druida a felsőbb hatalmakkal kommunikálhatott. Hasonló célokra használhatták a sírban talált kupákat, gyöngyöket és jóseszközöket is.
A régészek szerint ezek egytől egyig arra utalnak, hogy az oda eltemetett személy tehetős lehetett, és minden bizonnyal igény volt a szakértelmére is. A különleges sír, és annak elhelyezkedése is vezető pozícióra utalnak, és ez szinte tökéletesen ráillik Caesar leírására is.
A Colchesteri Régészeti Alap igazgatója, Philip Crummy elmondása szerint a gyógyító és más eszközök alapján bizonyos, hogy egy druida sírját találták meg - ha feltételezzük, hogy a druidák tényleg képzettek voltak a hasonló eljárásokban. Crummy teljesen egyetért kollégáival abban is, hogy a hasonló személyek a vaskori Nagy-Britannia társadalmának vezetőihez tartozhattak. A gyógyászati eszközök romanizáltsága miatt viszont talán az is elképzelhető, hogy egy római orvos sírját tárták fel, hiszen a jóslási technikák a Birodalom minden szegletében gyakoriak voltak.
Pitts ennek ellenére a helyszín datálása miatt biztos abban, hogy egy kelta vezetőt találtak, aki talán Cunobelinnel, a Catuvellauni törzs vezetőjével is kapcsolatban állhatott (őt Shakespeare örökítette meg Cymbeline című darabjában).
(forrás: Múlt-kor)
Kommentek