Régi munkahelyemről izgalmas hírt talált Ákos a neten, amit rögtön át is küldött nekem. Köszönet érte! :)
"Szerda délután fél egykor kaptuk egy hívást egy olvasónktól, aki elmondta, hogy nem tudott bejutni a Mistral Váci úti üzletébe, mert a Vám- és Pénzügyőrség emberei állták útját. Az üzletet lezárták, oda csak a hivatal emberei és a bolt alkalmazottjai léphetnek be.
Negyed kettő után pár perccel érkeztünk a helyszínre, a Mistral boltjába még mindig nem lehetett bejutni, tudósítónkat a Vám- és Pénzügyőrség emberei igazoltatták, a felvilágosítást azonban megtagadták: sem azt nem sikerült megtudnunk, hogy mi az oka az ellenőrzésnek, sem azt, hogy megfelel-e a szokásos protokollnak a bolt lezárása.
Információink szerint nem, az informatikai életben jártas, nevük elhallgatását kérő szakemberek elmondása szerint általában feltűnés nélkül, egy-két munkatárs bevonásával szoktak lezajlani az ellenőrzések, nagyobb akciókat csak akkor szoktak rendezni a hivatal emberei, amikor már minden más lehetőség kimerült. A Vám- és Pénzügyőrségtől telefonos megkeresésünkre sem sikerült többet megtudnunk, így arról sincs információnk, hogy találtak-e egyáltalán bármi terhelőt a Mistrálra nézve.
A Mistral később az alábbi közleményt jutatta el szerkesztőségünkbe: "A mai napon a VPOP és az APEH Rapid csoportja közigazgatási eljárás keretein belül, közigazgatási szervként eljárva próbavásárlással egybekötött (rutin)ellenőrzést folytatott le. Az ellenőrzés mintegy 4 órán keresztül tartott, addig az üzletet a vevőforgalom elől - az eljárás gyors és szakszerű lefolytatásának elősegítése céljából - lezártuk. A hatóságok az ellenőrzéseket elvégezték, a szükséges jegyzőkönyveket felvették, és körülbelül 15 órakor levonultak a helyszínről. A VPOP által készített jegyzőkönyv szerint "az ellenőrzés során jogsértés megállapítására nem került sor." Az ellenőrzés végeztével az üzlet újra kinyitott. Az ellenőrzés nagy valószínűség szerint a pénzügyi kormányzat által a napokban közzétett ellenőrzési célcsoport-azonosság okán zajlott, melynek célja a piac kifehérítése, és amelyet a Mistral teljes mértékben támogat.""
forrás: index.hu
Kommentek