Kétmillió fontot (több mint 700 millió forintot) kaptak és három évet áldoznak az oxfordi egyetem kutatói annak a kérdésnek a megválaszolására: miért ragaszkodik az emberiség Istenhez?
Az antropológusokat, teológusokat, filozófusokat és más tudósokat tömörítő kutatócsoport azt akarja kideríteni, hogy vajon az isteni lénybe vetett hit alapvető része-e az emberi természetnek.
Mi rejlik veleszületetten az emberben, ami arra indítja, hogy higgyen istenben, s ez alatt érthetünk akár isteneket, akár valami emberfölöttit, akár természetfölöttit - vázolta fel az egyik legfontosabb témát a tudóscsoportot felállító Ian Ramsey Tudományos és Vallási Központ ügyvezető igazgatója, Roger Trigg. Magyarázatul felidézte: antropológiai és filozófiai kutatások arra utalnak, hogy az istenhit valamiféle univerzális emberi ösztön, amely a világ legtöbb kultúrájában fellelhető, habár Nagy-Britanniában és Nyugat-Európában éppen hanyatlóban van.
A tanulmány elkészítését az amerikai központú John Templeton Alapítvány finanszírozza, amely mind a természet törvényeivel, mind a spiritualitással kapcsolatos kutatásokat támogat.
forrás: MTI
Kommentek