Mivel Capri most falja az érettségi vizsgákat... vagy azok falják őt... :) És a vidéki meló is csúszil, van időm írni. Úgyhogy, zanzásítva az elmúlt napok eseményei:
Capri elballagott. Ahogy minden rendes vén diák. Fogta szépen kis tarisznyáját, és kiballagott a majdnem életbe. Persze még egyetem, persze a dolgos adófizetők pénzéből, no de ki számolja. Még isteni szerencse, hogy nem szabadbölcsész lesz. :D
Hogy ne itassák záporként patakzó könnyek az udvar salakját, arról az igazgató beszéde, és az azt követő műsor gondoskodott.
A beszéd tartalma kb. annyi volt, hogy örüljetek csak mocskok, jövő héten belerokkantok az érettségizésbe. Köszönjük igazgató úr, hogy a meghatottság és az elérzékenyülés kitörni készülő áradatának, cinizmusa rögtön az elején gátat szabott.
Így, mind mi, mind a ballagók végig beszélték, és nevették a műsort. A minden bizonnyal szinész babérokra pályázó versmondókat alig lehetet hallani. Az egyetlen fellépő melyre felfigyelt a közönség, Recska Renáta volt. Ő puszta nevével vívott ki osztatlan sikert.
Nem baj, Ginával mi jól elvoltunk. Két óra alatt megalkottuk Bagoly Mant az új superherot. Aki az eszével győz, követendő példaként a feltörekvő ifjú nemzedéknek.
Jelszava (frappánsan): Többet ésszel mint erővel.
És megismerhettük a leglúzerebb embert. Akit még egy italautomata is lehúz: Bedobott egy százast, az automata nem adott ki italt, viszont ez egyetlen százas érme helyett 60 Ft-ot dobott vissza húszasokba...
Ballagás után szétszóródtunk, hogy pár óra múlva ismét összegyűljünk és utunkat a budai hegyek felé vegyük szalonnázás céljából. Gabi egész úton szexuális ajánlatokat tett Edének, aki ellenállt, de ettől függetlenül nagyon jó volt a hangulat.
(Ede amúgy lány, és azért Ede, mert Niki, de abból négy is volt.)
Gabi (elmondása szerint) reggel kecskét áldozott, hogy elmaradjon a sütés. Részlegesen jött csak be a terve, mert egész úton esett az eső, kivéve ott, ahol a szalonnázást terveztük... :)
A hangulatot félek, nem igen tudnám itt visszaadni, kölcsönös vérszívás (persze mindenki tagadja, hogy az övét szívták volna), és heves hahotázás jellemezte.
A konyhai teendőket főleg Ede látta el, akinek innen is köszönjük, hogy szorgos kezeit latba vetette kedvünkért. :)
Persze megint a vegák jártak jól...
Másnak majálisoztunk, ahol több indián törsz is képviseltette magát, hol jobb, hol kevésbé jobb zenével. De a jégkása finom volt, és a lábunkat is lejártuk kicsit tövig.
Aztán Capri megszülte Danit, a foltostapirbabzsákérettségikabalát.
Vasárnap állatkerteztünk. Ami nem olyan rossz, csak kicsit kicsi. Mármint az állatoknak. Néhány állat szerintünk nagyon kevés életteret kap. Ismét megemlítem, hogy élmény egy leendő zoológussal bármilyen állatos helyre menni. Kb. olyan mintha egy élő lexikonnal sétálnál.
Szösszenetként az Earth című film nézése ugrik be, ahol én még csak azt láttam, hogy valami úszik a tengerben, erre Capri:
- Fóka... oroszlánfóka... nőstény...
- Ha most azt is megmondod, hogy hány éves, a kardomba dőlök!
Néha azért sok embert átraktam volna a kerítés túloldalára, ahogy szemem végigfuttattam a tömegen. Főleg azt a néhány kis kölköt dobtam volna be a krokodilhoz akik szemmel láthatóan unták, hogy az mozdulatlanul fekszik, így kajadarabok dobálásával próbálták mozgásra ösztökélni szegény párát.
De ugye, nem vagyok nagyon drasztikus?
elmúlt napok...
2008.05.08. 14:24 Petya.
1 komment
Címkék: velem történt
A bejegyzés trackback címe:
https://petya2007.blog.hu/api/trackback/id/tr19459918
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Capricornus 2008.05.08. 14:35:54
Igen, nagyjából így történt... :P XD
Kommentek