Hiába fújoltak sokan a hír hallatán, a felvezető film hatalmas siker volt, 13 millióan látták, így nem is volt kérdéses, hogy az NBC csatorna meg fogja rendelni a belőle készült sorozatot.
Most pedig már az is nyilvános, hogy szeptember 24-én veszi kezdetét KITT legújabb kalandjainak korszaka, s a 20.00-s adásidőpont arra is utal, hogy a készítők, valamint a Las Vegas című sorozatból átrándult, a Halálos iramot is jegyző Gary Scott Thompson szerencsére nem valami vérengzést, hanem igazi családi akciósorozatot tervez.
Thompson egyébként, miután a kormányrúd mögé került, megjegyezte, hogy bár a film vezeti fel a sorozatot, a felállított irányelvek zömén változtatni kíván (lehet, hogy karaktereket és színészeket is lecserél) és inkább saját elképzelései felé fordítaná az új Knight Rider-t.
Ez egyébként sokkal könnyedebb és sokkal akciódúsabb lenne és valódi kunsztokra építene, hiszen egy beszélő autó a harmadik évezredben már nem akkora unikum.
forrás:sg
Kommentek