Fogj egy kis James Bondot, egy maréknyi X aktákat, porolj le egy csokor rakat Hollywood-i klisét, fűszerezd meg egy csipetnyi Tom és Jerry szintű bárgyú, bugyuta poénnal.
És... máris megkapod ezt:

Egy Lucas és Spilberg által fémjelzet filmre azért némi elvárással ül be az ember. Főleg, ha egy filmes legenda folytatásáról van szó. Kicsit tartottam tőle, hogy a korosodó Harrison Ford csetlés botlása fogja levinni a színvonalat. Bah! Minő tévedés. Ez volt a legkisebb gond.
Mert hogy, kultúrák, (Maja, Azték), történelmi korok, és helyszínek totális összekeverése! Bárgyú kardozós(!) jelenet, mozgó autókon. Atomrobbanás túlélése a becsapodástól pár méterre, egy hűtőszekrénybe bújva, majd a sugárfertőzés semlegesítése zuhannyal. (Csak hogy láthassuk Ford testét, és mondhassuk: Hm, hatvan éven túl, bizony jól tartja magát!) Óriáshangyák, akik akár egymás hátára is állnak, hogy elérjék izgő-mozgó természetes táplálékukat... az embert, akit(amit) természetesen a hátukon be is cipelik a bolyba.
Majd igazi szappanopera elemekkel tarkítva megtudjuk, hogy a előtte az utóda (aki Marlon Barndo-s jelmezben, és pózban indít).
Mókásnak szánt utalások Indiana Jones korára, hogy azért érezzék a nézők, hogy azért az iró/rendező is tudja, hogy hatvanon túl ládákon ugrálni, és fél szovjet hadsereget legyőzni tényleg komolytalan. Ja igen, mert hogy természetesen az ellenség is változik! Hiszen a nem túl jó fejszámoló nézők is rájöhetnek, hogy mire Jones elérte élemedett korát, a háborúnak bizony vége.
Summa-summarum a végeredmény egy B kategóriás akció-kalandfilmet láthatunk, amit, ha szombat délután látsz egy kereskedelmi csatornán, csak abban az esetben nem kapcsolsz el, ha teli hassal fekszel az ágyon, lusta vagy megmozdulni, és a távirányító karnyújtási távolságon kívül van...