Tegnap érdekes dolog történt egy barátommal. Kocsijukal a saját házuk előtt parkoltak. A szembe szomszéd lánya, éppen kigurult saját verdájával, és telibe találta a barátomék kocsiját.
Majd, a dologgal mit sem törődve szépen ment tovább dolgára. Barátom felesége becsöngetett a szomszédba (a leányzó anyukája "fogadta") hogy: no de kérem, belém tetszettek jönni. Mire egy:
- Maguk a hibásak! Miért állnak oda! - volt a válasz.
Ezt ők azzal indokolták, hogy az az ő kapubejárójuk vonala. Oda biza senki nem parkolhat.
Semmilyen érvre nem hajlott a szomszéd, pl. hogy szabályosan parkolt, és hát mégis csak a saját háza előtt. Sőt, ha nem így lenne, akkor sem jogosítaná fel semmi, hogy belehajtson.
Végül barátom felesége úgy döntött rendőrt hív. A rendőr természetesen nem a szomszédnak adott igazat, sőt közölte, ha egy óra múlva visszajön, és nem lesz betétlap, ő jelenti fel, mivel elhagyta a helyszint.
Aztán hazaért a ház ura, aki elnézést kért, és megígérte; megtéríti az okozott kárt...
Egyszer velem is történt pont ilyen, jó pár éve. Éppen exnél parkoltam mikor az ő szembe szomszédjuk tolatott belém, kiálláskor. Tettét azzal próbálta menteni:
- De hát, itt nem szoktak parkolni.
Abba bele sem merek gondolni, hogy ha egy éppen arra sétáló anyukát üt el, babakocsival együtt, akkor azzal védekezik majd, hogy itt nem szoktak babakocsit tolni?
Kommentek