Valószínűleg nem csak Brandon Lee tragikus halála miatt lépett kultstátuszba a Holló (The Crow) című misztikus film, hanem a sikerhez köze volt Alex Proyas rendező víziójának, valamint a filmhez alapul szolgáló képregénynek is.
A siker, ahogy az lenni szokott, hozta magával a folytatásokat is és akárcsak a Hegylakó-sorozatnál, idővel ezek a folytatások már a mozikat is elkerülték. Már a Tim Pope által rendezett második rész, az Angyalok városa alcímet viselő is megbukott 1996-ben, így másképp próbálták a producerek kiaknázni a márkanevet.
Ismét a Hegylakót állították maguk elé példaként, s 1999-ben meg is született a Holló - Út a menyországba, eredeti címén a The Crow: Stairway To Heaven című széria, melyet Kanadában mutattak be és egy évadot, vagyis 22 részt ért meg. A főszerepet Brandon Lee és Vincent Perez után, de még Eric Mabius és Edward Furlong előtt (ők a Megváltás és a Gonosz ima alcímet viselő 3-4. részben szerepeltek) Mark Dacascos alakította.
Látszik, hogy nem mai sorozatról van szó, ellenben a hazai rajongók örülhetnek, hiszen június 13-tól, este 11 óra környékén nálunk is elkezdődik a sorozat sugárzása Holló - Út a menyországba címmel.
Kommentek