Borzalmasan szörnyen színvonaltalan film.
Óvtak tőle, mondták, hogy nem kellene, de én némileg mazochista alkat lévén (és olyan ember csökönyösségével aki csak a saját kárán tanul), csak meg néztem. Kicsit dejavum volt. Mint mikor gyermekkorban megállapítottam, hogy a night ridernek minimum 5%-át azok a részek teszik ki, melyet minden részben láthatsz: villogó LED, magától benyomódó gázpedál (természetesen padlóig).
Jelen esetben: ínyrezegtetős, savasnyál csöpögtetős, duplaprotkos fogvicsorítás Alien részéről és fegyverigazítós, fejcsavargatós, biccentős pózolás közben, aasztmás békát utánzó gurgulázás a Predator részéről.
Strause testvérektől nem nagyon várhattunk "történetet". Tekintve, hogy eddig egyetlen filmet sem rendeztek, csak látvány jeleneteket. De azok is siralmasak és dög unalmasak voltak. Egyrészt a fent említett okokból; unalomig ismert klisé felvonulás. Másrészt a szinte folyton sötétben és esőben való akciójelenetek miatt. A hab a tortán, hogy a Strause fivérek vélhetőleg nem akarták, hogy a kritika azzal vádolja őket, hogy csak a látványra mentek, így baromira akartak némi sztorit is vinni a filmbe. (Ami szerintem egy AVP filmbe totál felesleges.) Így ránk zúdítottak egy tipikus amerikai szürke kisváros lakóinak mindennapi problémáit. A szegény de jóképű lúzer gyereket aki pizza futárként az iskola szépével jár/járt akar járni/fog járni a priuszos báty, akinek kemény(?) külseje érző szívet takar, a lelkiismeretes rendőrt, és társaikat...
A Predalien-t valószínűleg nagy dobásnak szánták, de szerintem a nevetségesre sikeredett. Kicsit mintha önmaga paródiája lenne a raszta alien.
Csak picit vigasztal a tudat, hogy most nem vagyok egyedül negatív véleményemmel. Idézet néhány cikkből:
"Az AvP után azt hittük, ennél jobban már nem lehet megtépázni a 80-as évek kultikus szörnyetegeinek hírnevét. Tévedtünk."
"Még normális sztorira sem futotta, továbbá a harcjelenetek annyira halványak, mint egy átlagos mérkőzés az NB III-as bajnokságban."
"...értelmetlen, egymáshoz alig kapcsolódó jelenetek sorát kapjuk."
"Ehelyett kapunk helyszínnek egy unalmas coloradói kisvárost, és minimum fél órát kell szenvednünk a szereplők Barátok közt-bonyolultságú konfliktusai miatt, mert az alienek csak ezek után hajlandóak széttépni a lakosságot."
Aliens vs. Predator: Requiem (Agyhalál a ragadozó ellen 2.)
2008.06.13. 13:16 petya.
Szólj hozzá! · 1 trackback
Címkék: film
A bejegyzés trackback címe:
https://petya2007.blog.hu/api/trackback/id/tr57518170
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: réparation ordinateur poitiers 2017.12.18. 10:26:23
Nagykötőjel-kiskötőjel biszbaszok - Korrektorblog
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentek