Hétvégén párommal ismét Szentendrére tévedtünk bár ezúttal nem is annyira „tévedés” volt. A rádióban hallva a "Gyertya úsztatás a Dunán" program felkeltette érdeklődésünket. Mint megtudtuk az Ister napok keretében lesz megszemlélhető eme látványosság. Bár azt hogy mi, vagy ki az az Ister, azt nem tudtuk meg.
Már délután odatévedtünk, de szétnézve úgy döntöttünk, hogy az ott látható programok (bohócok, stb.) inkább gyerekek érdeklődésére tarthat számot, mint a miénkre. Picit azért sétáltunk. Fura volt az ismerős helyszíneket embertömeggel, és nyitott ajtajú üzletekkel látni. Mi eddig, főleg éjjel sétáltunk arra, amikor minden kihalt, és csendes.
Majdnem megmásztuk ezt a szép nagy lépcsőt, de Capri vércukra vélhetőleg leesett így erre már nem vetemedtünk. Azonnal orvosoltuk a problémát egy igen ízletesre sikeredett Gundel palacsintával. Aztán visszamentünk pestre, és este tértünk csak vissza.
Nem Túlzott az, aki a rádióban több ezer emberről beszélt. A máskor sem kihalt, Duna korzón most hatalmas tömeg hömpölygött. Legtöbben már helyet foglaltak maguknak a kőkorlátnál, vízre néző páholy gyanánt.
De voltak, akik még a sörüket kortyolgatták műanyag poharukból. Nekem ez maga az igénytelenség megtestesítője, az alkoholizálás (amit amúgy sem igazán tolerálok) legmélyebb szintje, a kannás borral egyetemben.
Végre elkezdődött a gyertya úsztatás. Három hajóról engedték a vízbe a több száz gyertyát, mindig pótolván azokat melyeket a víz a part mellé sodort, és onnan nemigen voltak hajlandóak csatlakozni a menethez.
Szép volt, és hangulatos. Igazi meditatív élmény. Kicsit rontott rajta a két méterről üvöltő cirka 6-8 év körüli kisgyerek akit szívesen adtam volna, bármely, az est folyamán dominánssá vált két elem bármelyikének "kezére...
Egy kutya is odatévedt hozzánk, akit elsőre kobor kutyának hittünk, de Capri szakszerű tanulmányozás után megállapította, hogy nem lehet az, mert a seb, amit nem rég szerezhetett, egyértelműen állatorvosi beavatkozást sejtet. Mindamellett jól ápolt volt, és jóllakott, így Párom letett az ötletről, hogy vigyük haza. De figyelmét, még így is megosztotta. Mert hol a kutyával volt elfoglalva, hol az úszó gyertyákat nézte.
Használható képek sajna az én hibámból nem készültek. A hét közepén még én figyelmeztettem Caprit, hogy ne felejtse el feltölteni az ő gépéhez az elemeket. Én is vittem az én gépemet, majd indulás előtt lebeszéltem páromat, hogy ő is hozza a gépét. Elvégre minek két gép. Helyszínen derült ki, hogy az én elemem viszont csontra le ven merülve a pót elemmel egyetemben. Így a telefonnal csináltam pár képet, melyek nem igen adják vissza kellőképpen a képi világot. A hangulatot pedig egyáltalán nem. Úgyhogy jövőre javaslom mindenkinek, hogy saját szemével nézze meg.
Kommentek