A házfelújítás lassan a végéhez közeledik. Számát sem tudom már a segédmunkásoknak akiket, az amúgy teljesen korrekt vállalkozó, akire végül a munkálatokat bíztuk, felsorakoztatott. Jeleztük neki, hogy amint kiteszi a lábát az építési területről néhányuk heves pihenésbe kezd. Mondta, hogy tudja, de egyszerűen lehetetlen olyan embereket találni akik nem úgy állnak a nap elé, hogy: "Na mit csináljak, hogy minél kevesebb munkával ússzam meg?" Nem forszíroztuk tovább a dolgot, mivel a munka hossza a velünk megállapodott összeget nem befolyásolja, ez neki veszteség, mivel ő napi bért fizet a munkásainak. De hát mi szóltunk, többet nem tehetünk az ügyben. Azért az egyik fődíszpintyről egy képet prezentálok.
Nem, ez nem ebédidő, nem a munka vége, ő most éppen keményen dolgozik a pénzéért. :)
Kommentek